A 2001. szeptember 11-ei támadások egész Amerikát megrázták. Nem csoda, hogy a terrortámadás a film fővárosára, Hollywoodra is hatással volt. A filmesek a tragédia után, úgy döntöttek, hogy leállítanak minden olyan filmet, ahol a terror és az erőszak megjelenik, valamint minden előzetest átnézetnek és retusálják, vagy kivágják azokat a jeleneteket, ahol szerepel a World Trade Center.
|
A 2001-ben forgatott filmekből minden olyan jelentet kivágtak, ahol láthatóak az ikertornyok. Az egyik ilyen film a Pókember volt, amelyet 2002-ben mutattak be, de néhány jelenetében, az előzetesében és a plakátjain is szerepelt a WTC. Az előzetest a terrortámadás után rögtön letiltották, a plakátokat pedig bezúzták.Szintén a szeptember 11-ei támadásnak esett áldozatul Jackie Chan egyik filmje, ahol a színész egy ablakmosót játszott és pont a WTC ablakait takarította volna. A Kardhal című filmet a szeptember 11-i tragédia után még öt napig játszották az amerikai mozik, majd levették a műsorról. Néhány film bemutatóját pedig egyszerűen elnapolták és a filmeket dobozba tették. Így járt Arnold Schwarzenegger filmje az Igazság nevében és Gwenyth Palthrow mozija a Flört a fellegekben. Az utóbbi filmet csak másfél évvel később mutatták be a mozik.
Több évnek kellett eltelni addig, hogy Hollywoodban film készüljön a tragédiából. Az első mozifilmet 2006 áprilisában mutatták be, United 93 címmel, míg a második alkotás Oliver Stone filmje a World Trade Center, amely nyáron került a mozikba. Az első film a 93-as járat utasainak történetét mondja el, akik megpróbálták megakadályozni a repülőgép katasztrófáját, de végül tragédia történt. Oliver Stone filmje pedig két rendőrről szól, akik az ikertornyok romjai alatt rekedtek, majd 22 órával később élve kiszabadították őket, ám több társuk életét vesztette.
A televíziós csatornák már a tragédia után egy hónappal készítettek filmeket a támadásról, vagy egy-egy sorozatban emlékeztek meg a szörnyű napról. Így készült el Az elnök emberei című sorozat terrortámadásról szóló része és a Harmadik műszak támadásra emlékező epizódja. Michael Moore elkészítette nagy vihart kavaró filmjét a Fahrenheit 9/11-et, illetve elkészült egy film, amelyet 11 rendező köztük, Alejandro González Ińárritu, Claude Lelouch és Sean Penn forgatott. A film a 11'9"01 címet kapta és a terrortámadás utóhatásáról szólt.
A terrortámadás miatt elhalasztották a televíziós Oscar, az Emmy-díjak kiosztását, és a következő években szigorúbb biztonsági intézkedések mellett rendeztek gálákat, tömegeseményeket az Egyesült Államokban.
www.hirado.hu |